RM Shop

PARTNEREK


HammerWorld

Accord Management

Cartea de nisip

Hatework

Maximum Rock Magazin

Sun&Moon Records

Transylvania Music

VHR Pub

Zenecentrum

free counters

RM Media


KONCERTEK, RENDEZVÉNYEK


Ingyenes Velvet Stab és Turn Of Mind koncert az Instant Bár Kertben!

Ez a helyszín már önmagában megér annyit, hogy az ember egyszer ellátogasson a belvárosi Instant Bár Kertbe. A kétszintes szórakozóhelyen a nagyon kulturált és ötletgazdag kivitelezés, illetve az ott uralkodó hangulat már a megérkezéskor megdöbbentően pozitív hatást vált ki az látogatókból. Aki pedig érdeklődik a modern rock zenét kreáló, lendületes zenekarok iránt, annak január utolsó napján kifejezetten ajánlott a megjelenés!
Tízkor nyitja az eseményt a Turn Of Mind, akik húszéves átlagéletkorral is simán köröket vernek idősebb, műfajbeli kollégáikra. Utánuk a Velvet Stab mutatja meg, mennyit fejlődtek, s mekkora rutinra tettek szert a 2008-as őszi-téli magyar turnén, ahol a The Idoru vendégeként színesítették a repertoárt.

A belépés díjtalan, a koncertek után pedig reggelig adott a tánc-és iszogatási lehetőség, az egészen egyedi kivitelezésű és atmoszférájú Instant Bár Kertben.

Viszlát, a helyszínen!

Velvet Stab - Turn Of Mind

Hely: Instant Bár Kert, Budapest, Nagymező u. 38.
Idő: 2009. január 31., szombat
Kezdés: 22:00
Belépő: NINCS!

http://www.myspace.com/velvetstab
http://www.myspace.com/turnofmind

Vissza - Înapoi


Copyright © 2005-2013 RM Media. All rights reserved!