RM Shop

PARTNEREK


HammerWorld

Accord Management

Cartea de nisip

Hatework

Maximum Rock Magazin

Sun&Moon Records

Transylvania Music

VHR Pub

Zenecentrum

free counters

RM Media


KONCERTEK, RENDEZVÉNYEK


Sztálingrádtól a StarGardenig

Idehaza nem szokásuk fesztiválokon fellépni, most mégis kivételt tesznek: Magyarország egyik legnépszerűbb, legrégebben működő rockzenekara, az Omega szintén ott lesz június 4-én a StarGardenen. Ráadásul a frontember, Mecky két új projekten is dolgozik: egyrészt Álmodtam vagy igaz talán? címmel a visszaemlékezéseit írja, másrészt gőzerővel készíti pályafutása első (!) szólólemezét.

"Két-három évvel ezelőtt kezdtem gondolkodni rajta, hogy talán érdemes lenne visszaemlékeznem. Hogy bár sosem voltak ilyen ambícióim, építészként miként is kerültem bele a rock and roll cirkuszba." - nyilatkozta Kóbor "Mecky" János, az Omega frontembere. Mint elmondta, a sztálingrádi csatától (mert akkor született) egészen napjainkig, a magyar vadkapitalizmus kicsúcsosodásáig tart majd a rockhistorikus mű. Mindemellett egy másik fába is belevágta fejszéjét az énekes: élete első szólólemezét is készíti. A készülő hanganyag Mecky szubjektív válogatása az Omega eddigi terméséből, egy újragondolt, szimfónikus "újraálmodása" egyes daloknak. "Nem írtuk át, csak szabadabban kezeltük őket, szebbé formáltuk, felerősítettünk bennük részleteket. Korábban a Scorpions vagy a Metallica is készített szimfonikus felvételeket, de amíg náluk egyértelműen a rockzene dominált, a szimfonikusok csak kísérték őket, addig nálunk sokkal szervesebb az egész." vall Kóbor új lemezéről. A StarGardenen azonban még erről nem hallhatunk dalokat, annál inkább az eredeti nagy slágereket, a Petróleumlámpától a Gyöngyhajú lányig.

Bővebb interjú a www.stargarden.hu oldalon olvasható.

Vissza - Înapoi


Copyright © 2005-2013 RM Media. All rights reserved!