RM Shop

PARTNEREK


HammerWorld

Accord Management

Cartea de nisip

Hatework

Maximum Rock Magazin

Sun&Moon Records

Transylvania Music

VHR Pub

Zenecentrum

free counters

RM Media


INTERJÚK


"Mindannyian aktív rockerek vagyunk"
Interjú Lénárd Lászlóval, a HammerWorld magazin főszerkesztőjével

Lassan már húsz éve jelenik meg havonta-kéthavonta az első magyar nyelvű hard rock/heavy metal magazin, legelső nevén a Metallica Hungarica, a későbbi Metal Hammer - ma HammerWorld. Lénárd László a kezdetektől irányítja a szerkesztőség munkáját, lelkesedése nem szűnt meg, amint azt az alábbi interjú tanúsítja. A főszerkesztőt 2005. júliusában, a IV. Székelyföldi Rockmaratonon kaptuk mikrofonvégre.

- Mikor találkoztál először a rockzenével?

- Az ember általában 12-13 évesen nyílik egy irányba, nyilván ez a haveroktól is függ; nekem akkor az osztálytársaim közül többen Kisst, Deep Purple-t, Queent, Black Sabbathot meg hasonlókat hallgattak, és kaptam tőlük kazettákat. Aztán 13 évesen egy úttörőtáborban vettem részt, ahol fellépett a Piramis, s ez sorsfordító élmény volt számomra. Fapapuccsal mentem be a tömegbe, a ruhám elszakadt, úgy mentem haza, mintha kutyák cibáltak volna meg... Azonban a Piramisnál valamivel velősebbre vágytam, így inkább P. Mobilt meg Beatricét hallgattam. Minden koncertre elmentem, magnóra vettem, közben pedig igyekeztem minél több lemezt szerezni.

- Mikor gondoltál először arra, hogy rockújságírással foglalkoznál?

- Amikor már dolgoztam, Cselővel (Cselőtei László társszerkesztő - szerk. megj.) arról álmodoztam, hogy egy rockújságot vagy egy rockkocsmát kellene indítani, illetve nyitni. Leveleztem külföldi rockrajongókkal, így hozzájutottam egy nyugati rockújsághoz, a Kerranghoz, később pedig, amikor egyik nyáron a szüleimmel kirándultam az akkori Nyugat-Németországban, megvettem az angol nyelvű Metal Forces magazint. Miután otthon végigböngésztük Cselővel, azt mondtuk: ez az, mi is ilyet szeretnénk megjelentetni. A Kerrang is tetszett, teletömték információval, csak túlságosan riporterközpontú volt, a lemezkritikák jó része például arról szólt, hogy a riporter hány sztárt ismer, s merre járt éppen; a Metal Forceson látszott, hogy fanatikusok készítik, az a zenéről szólt, és a hard rock/heavy metal valamennyi vonulatával foglalkozott, a glam rocktól a legextrémebb death metalig. Máig ez a lap a legjobb, és mi is ilyenről álmodtunk. A korai számok még kezdetleges nyomdatechnikával készültek, látszott, hogy ők sem újságírók, hanem rajongók. Az újságírást mi sem tanultuk soha, de ez nem baj: aki megtanulja a hogyant, sokat veszthet kreativitásából, mert akkor nem keresi a saját utakat, hanem a már kitaposott ösvényen halad.

- Milyen nehézségekkel szembesültetek a lapkiadás legelején, még a múlt rendszerben?

- '86-ban különféle fedőtevékenységeket kellett kitalálnunk, hogy megjelenhessen a Metallica Hungarica, így például rockfesztivál műsorfüzeteként is szerepelt, illetve többször megállapodtunk művelődési házak igazgatóival, és ők vállalták a felelősséget érte. Miután meggyőződtek róla, hogy nem tartalmaz politikai témájú cikket, belementek a dologba. Ott nyomtattuk, ahol a nyomdásznak fizetni kellett titokban, itallal, s ősszel meg kellett várnunk, hogy elteljen október 23-a, mert előtte ellenőrizték a kisebb nyomdákat.

- Melyik volt az első olyan szám, amelyiket már kapni lehetett a standokon?

- Az 1986. decemberi Metallica Hungarica, amely a 666 fesztiválon jelent meg. Az egyik művelődési házban kellett ügyeskedni az igazgatónál. Ily módon hat-hét szám jelent meg. Később megkeresett a Reform kiadó, hogy szívesen kiadná a lapot. Akkor egy hibrid szám született, mert miközben készült, már létrejött a kapcsolat a német Metal Hammer rockmagazinnal egy '88-as kinti metalfesztiválon. A Metallica Hungaricát szinte már nyomtattuk, amikor megtudtuk, hogy limitált példányszámban meg lehetne jelentetni a Hammert magyar nyelven, Magyarországon. Az első Metallica Hungaricát már postán terjesztettük. Nem vagyunk büszkék rá, mert rengeteg kompromisszum árán hoztuk össze: mi teljes újságot szerettünk volna, de a kiadó felvezető számot akart, így oldalszámot csökkentett, cikkeket kellett meghúzni... Az a szám nekem nem kedves. Utána nem sokkal megjelent a Metal Hammer magyar változata. Azóta, úgy érzem, folyamatosan fejlődünk; most többet tudunk tenni, szerteágazott a tevékenység.

- A 90-es évek közepén a metalzene válságba került. Nem érződött ez a példányszámon?

- Az a válság a Nirvana megjelenéséhez köthető, a grunge-hullámhoz. Nagyon felpörgött a 80-as évek végén a klasszikus hard rock/heavy metal, így a rockszíntérre ráfért egy takarítás, csakhogy az túl nagyra sikeredett. Megpróbáltunk alkalmazkodni az alternatív hullámhoz, de csak addig a szintig, amíg úgy éreztük, mindezt tudjuk vállalni. A borítón szerepelt a Pearl Jam is, de a legdurvább kísérlet a Body Count rockzenekar volt, ugyanis az énekesét, Ice-T-t elsősorban rapperként ismerték, s ő nézett farkasszemet a borítóról az olvasókkal. Erre lett nagy felhördülés, persze mi számítottunk erre. Ez után azt mondtuk, nem érdemes így szerkeszteni a lapot, mert mi se hiszünk benne, nem gondoljuk, hogy a Body Count maradandót alkot, olyat, ami 20-30 év múlva is létezni fog a köztudatban - ez a meglátásunk egyébként azóta igazolódott. Azt mondtuk, váltsunk irányt, térjünk vissza a régi olvasótáborhoz, amely az akkori metalínséges időben is kitartott a műfaj mellett. Egy-két érdekesség még belefér, de a fő irányvonal ismét a klasszikus hard rock/heavy metal legyen, illetve a modernebb vállfajai.

- Szerinted lesznek még hullámvölgyek a kemény rockzenében, vagy immár letisztult és helyére került a műfaj?

- Biztos, hogy lesznek még, de nem rajtunk múlik. A multinacionális kiadók már egyáltalán nem látnak fantáziát ebben a zenében. Van egy-egy olyan amerikai banda, amelyiket ezek a kiadók megpróbálnak az egész világon divatossá tenni, de két-három lemez után mehet egy független kiadóhoz, mert addigra kiderül, hogy nem tud annyi lemezt eladni, amennyi megérné a kiadónak. Európában egészséges helyzet alakult ki: a 90-es évek elején megalakultak a mostanra naggyá vált független kiadók, amelyek éppen az elmúlt évtized közepén tudtak megerősödni, amikor a multik által erőltetett alternatív rockhullám uralkodott. Volt egy olyan rockrajongóbázis, amelyik nem akart Pearl Jamet meg hasonló együtteseket hallgatni. A Pearl Jam még színvonalasnak nevezhető, de rajta kívül nem sok ilyen banda alkotott maradandót. Ha megnézzük a '95-96-os Metal Hammer-számokban, milyen lemezeket hirdettek a multik magyarországi képviseletei, hát siralmas kép alakul ki. A független kiadók viszont a klasszikus hard rockot/metalt játszó zenekarok lemezeit adták ki, a "bázisnak". Mára mindegyik ilyen cégnek megvan a maga területe: például van, amelyik black metalra szakosodott, van, amelyik deathre, és így tovább. Terjesztői hálózatuk az egész világra kiterjed, így a metalzenekaroknak már nem érdekük nagy kiadókhoz szerződniük, mert azok a trendekhez igazodnak, s ha nem változol a divat szerint, akkor már nem támogatnak. A kis, független kiadót nem érdekli a trend, eleve arra számít, hogy nem fog milliós példányszámban lemezt eladni, hanem mondjuk negyvenezret világszerte, ami alapján egy zenekar már világ körüli turnéra indulhat.

- Mikor határoztátok el, hogy a lap szerkesztése és kiadása mellett lemezkiadással is foglalkoztok?

- A kényszer hozta. Amikor úgy döntöttünk, visszatérünk a törzsolvasókhoz, tudtuk, hogy csak rájuk számíthatunk, ám csupán újságkiadással képtelenek vagyunk megmaradni a kis magyarországi piacon. Láttuk, hogy a rockbutikok, lemezboltok azokat a lemezeket árulták, amelyek a Hammerben pozitív kritikát kaptak. Gondoltuk, miért ne tudnánk mi is eladni azokat az albumokat, ráadásul ismertük a lemezkiadással foglalkozó személyeket. Így kiadót alapítottunk, amely ma már háromra bővült: Hammer Records, Edge Records, Nail Records. Nyilván nem az a célunk, hogy hatalmas pénzösszegeket nyerjünk ebből a tevékenységből - hisz az úgyis lehetetlen -, hanem hozzáférhetővé akarjuk tenni új és régi zenekarok lemezeit.

- A HammerWorld szerkesztőségében mindenki rockfanatikus?

- Az irodában szinte mindenkiben van valamilyen szinten fanatizmus ez iránt a zene iránt. 25-40 év közötti az alkalmazottak életkora, és mindannyian aktív, koncertekre járó rockerek vagyunk, a külső munkatársakkal egyetemben. Másképp nem is lehetne elviselni a szerkesztőség légkörét, hisz ott éjjel-nappal szól a zene. Ennek a lapnak a készítéséhez elszántság, szenvedély kell, hogy bírd a tempót.

- A metal részei a sátánista utalások meg a horrorisztikus külső, s ez természetesen tükröződik a HammerWorldben. Mivel sok tizenéves olvasótok van, ért-e titeket bírálat vagy támadás, például a szülőktől?

- Eddig még nem. A magyar társadalom talán még nincs annyira elbutítva, hogy egy újságot tegyen bármiért felelőssé. Amerikában bíróság elé citálnak együtteseket lemezeik vagy koncertjeik miatt, de mi még nem tartunk ott. A Hammer semmilyen formában nem nevezhető szélsőségesnek. Néha valamelyik zenész nyilatkozik benne eget verő hülyeséget, de szerintem az olvasótáborunk el tudja dönteni, mi az, amit komolyan vesz az újság tartalmából. A horrorisztikus-sátáni megjelenítés a műfaj sajátossága. Annak idején, a suliban kívülről fújtam ilyen jellegű dalszövegeket, például a Mercyful Fate számait, a padomra voltak firkálva, de nem hiszem, hogy ettől gonoszabb lettem volna, vagy a sötétség erői átvették volna bennem a hatalmat... :)

- Hogyan látod az erdélyi magyar rockzenekarok helyzetét?

- Elsősorban a stúdiófelvételek minőségével van gond, ezenkívül az erdélyi együtteseknek az egyéni témákat-hangzásvilágot kellene megtalálniuk, persze nehéz kivonniuk magukat a nagy együttesek hatása alól...

Lejegyezte: Benedek Sándor

Vissza

Copyright © 2005-2013 RM Media. All rights reserved!